2016. január 31., vasárnap

9. fejezet


Steve
Mindenki mereven bámult az Istenre, aki a helyzetet teljes mértékben kiélvezte, vígan mosolygott vissza ránk. Thor dühösen mordult fel, és indult el.
-          Az lehetetlen. Csak hat végtelen kő van! Az idő, a lélek, az elme, az erő, valóság, az űr. Ennyi.
-          Ó, úgy imádom a tájékozatlan embereket. – nevetett fel.
Csak kapkodtam a fejem, az egészből nem értettem semmit, és úgy tűnik, nem voltam ezzel egyedül. Natasha és Clint is ugyanúgy nem értették a kialakult szituációt, összevont szemöldökkel meredtek hol a két Istenre, hol pedig a verejtékező tudósokra. Bruce és Tony kikerekedett szemmel néztek egymásra, látszólag felfogták azt, amit nekünk nem sikerült.
-          Végtelen kövek? – kérdezte Clint.
-          Anyagok, melyek idősebbek az univerzumnál. Hat – ekkor Thor bosszúsan Loki felé pillantott – Ismétlem; HAT kő, amely jelképezi az univerzumot, és a mindenséget. Külön-külön is képesek bolygókat elpusztítani, és csak a világ leghatalmasabb teremtményei képesek uralni őket.
Mindenki aprót bólintott, én pedig megilletődötten néztem magam elé, azt hittem, ennél azért bonyolultabb a dolog. Bár nagy a valószínűsége, hogy csak a kedvünkért leegyszerűsítették az egészet, és nem fecsérelhettük az időt hosszas magyarázkodással. 
-          Idefigyelj, bátyám. – nézett az Istenre Loki – Megszoktam, hogy nem hiszel nekem. De ha majd a kő elpusztítja a nyomorult kis Földed, gyertek csak nyugodtan sírdogálni hozzám, hadd röhögjek a szánalmas arcotokba!
X X X
Loki kitálalt. Úgy értem, olyan igazából. Noha minden bizonnyal több rejlik e cselekedete mögött, mint puszta feladás, az információk egytől egyig hitelesnek bizonyultak.
Fáradtan ültem - estem - le a székre Natasha mellé, aki összeráncolt szemöldökkel kapkodta tekintetét a monitorok közt.
-          A jelek... teljesen meg vannak zavarodva, lehetetlen bemérni a helyzetét - motyogta a nő.
-          Romanoff, nincs olyan, hogy lehetetlen - mosolygott Tony, miközben épp felöltözött. A páncélba. - Majd szólok, ha van valami! - intett, majd kirepült az ablakon, mielőtt bármit mondhattunk volna.
Kérdőn néztem Natashára, aki nem szolgált nekem semmi magyarázattal, ő sem értette, Tony miért sietett ilyen hamar Kimberly után ahelyett, hogy gondolkodott volna. Bár, tőle nem lehet mást várni. Meggondolatlan, heves, egoista.
Kimberly

-          Zora, nézd, nem akarlak ebbe nagyon belekeverni, még csak nem is ismerlek.
-          Kimberly. Tudok a hetedik végtelen kőről, a képességedről, és egy bizonyos dokumentumról, amit már nagyon fontolgatnak a kezetekbe adni. Mélyebben vagyok a ganéban, mint te, basszus!
-          Milyen dokumentum?
-          Sokovia Accords. Nem mond neked semmit?
-          Sokovia.... Ultron... - töprengtem hangosan.
-          Zora kikerekedett szemmel az égre pillantott, amin egy füstcsík éktelenkedett. Tony.
-          Figyelj, bármennyire is hihetetlennek tűnik, egy oldalon állunk. Én is olyan vagyok, mint te, engem is ugyanúgy regisztrálni akarnak, mint téged, de már így is túl sokat mondtam. El kell innen tűnnöm - hadarta, s azon nyomban futásnak eredt, én pedig a pillanatnyi kábulattól megszólalni is elfelejtettem. Csak megilletődötten bámultam utána, amikor egy hangos csattanást hallottam a hátam mögül, de nem fordultam meg. Tony óvatosan a vállamra tette a kezét, bár igyekezett fesztelen maradni, éreztem, hogy nem nagyon megy neki.
-          Tudod, ilyet nem illik csinálni. A frászt hoztad a csapatra.
Megfordultam a tengelyem körül, a férfi szemébe néztem, s igyekeztem nem pánikrohamot kapni.
-          Tony, kérlek. Nem szabad... nem szabad a közeletekben tartózkodnom!
-          Kim! Tudunk az Álom-kőről. Bár még vannak homályos foltok Lokival kapcsolatban, az ügy nagyjából megoldódott. Jött egy... nagyobb baj időközben.
Erre viszont már felkaptam a fejem.
-          Várj, kitalálom. - hadartam - köze van Sokoviához.
-          Igen - hőkölt hátra meglepetten - Honnan tudtad?
-          Öhm... hosszú. Már átnyújtották a dokumentumot?
-          Nem. És senki nem tudja, mi van benne.
Lesütöttem a szemem, miközben tétováztam, hogy elmondjam-e azt a bizonyos regisztrációs dolgot, amiről Zora, de nem lehettem biztos a hitelességében.
Nem tudtam - mellesleg nem is nagyon akartam - mondani semmit, csak körbe-körbe nézelődtem, amíg Tony feltehetőleg a többiekkel beszélt. Futni akartam, csak diszkréten eltűnni a Földről, hogy ezzel a rám nehezedő felelősségek semmivé legyenek. De nem tettem. Mert saját gondolataim sűrű ködén átláttam, s rá kellett döbbennem; attól még, hogy nem én vagyok a csapat legékesebb tagja, szükségük van rám.
-          Kim. - szólalt meg Tony - Igen, nem vagyunk teljesen tisztában a kővel. Igen, néha tényleg úgy tűnik, hogy nem vagy a csapat teljes jogú tagja. Pedig nem így van. Fontos vagy nekünk, most pedig nem csak értünk kell visszajönnöd. A világ változatlanul szuperhősként tart számon, ezen nem változtat az, hogy éppen Bosszúálló vagy, vagy sem. Minden egyes szuperhőst odarendeltek Washingtonba. Két napunk van, Kim, és ez alapjáraton nem jelent jót, ha már a kormány beleavatkozik a mi dolgunkba. Még a két bogárnak is szóltak.
-          Hangya és Darázs? - kérdeztem meghökkenve. Persze, hogy nekem ez jön át először, az agyam a stresszhelyzetekre úgy van beállva, hogy a lényegtelen információkat fogadja be. Egyenesen nagyszerű.
-          Igen. - közelebb jött hozzám egy lépéssel, alig volt köztünk húsz centi - Figyelj. Ez egyáltalán  nem így működik, nem léphetsz ki. Emlékszel, amikor egy évvel ezelőtt az egyik edzésen frászt kaptál attól, hogy le kell futnod Rogerst, vagy amikor az első bevetéseden zuhantál kétezer métert, és utána ki akartál lépni? Megértettük. De nem hagytuk, hogy elmenj. Emlékszel? Lefutottad Rogerst, és elmentünk utána piálni. Nem tartott ez sokáig. És hé. Bármit hoz majd a nyakunkba ez a dokumentum, én mindig itt leszek a hülye fejed mellett. Úgyhogy egyezzünk meg abban, hogy te nem kószálsz el mindenhova, én pedig nem fogok többet így érzelegni, és ez is titok marad, oké? – emelte fel fenyegetőnek szánt mozdulattal a mutatóujját, de elnevette magát, ahogy én is.
Szorosan lehunytam a szemem, egy kövér könnycsepp gördült le az arcomon, már nem számított semmi, elindult bennem egy folyamat. Több nap szorongás tört fel bennem pár röpke pillanat alatt, és eléggé szégyelltem, hogy neki ezt látnia kellett. Bár úgy tűnt, őt ezt nem zavarta, teljes természetességgel próbált vigasztalni azzal, hogy gyengéden belebokszolt a karomba.
Hogy furcsának bizonyult-e a helyzet? Leírhatatlanul.
Még sosem láttam ezt az oldalát. Mindig is egy rendkívül laza, poénos ember volt, a nap huszonnégy órájában másokat csesztetett, egy évben talán kétszer komolyodott meg, de akkor is csak pár pillanatra. Ez ugyan nem volt egy nagyon nagy mélypont, de tisztán láttam, hogy valami megváltozott benne. Meg kell valljam, ez erősen a frászt hozta rám. Amikor már Tony Stark, aki világ életében mindenre magasról tojt, fél, sőt, egyenesen retteg, na, akkor már nekünk is nagyon kéne. Pedig az égvilágon semmi konkrétummal nem rendelkeztünk, egytől egyig mindenki annyit tudott, hogy a kormány kiad egy dokumentumot, amit nekünk el kell fogadni. Semmi több.
x x x
A tükör elé sétáltam, hogy még egyszer végignézhessek magamon. Hajam egy szoros copfba volt fogva, így sötétkék fülbevalómat nem takarta el, amely pont olyan színű volt, mint a pólóm, melyre egy fekete blézert vettem. Amikor kiválasztottam a darabot, nem voltam biztos benne, hogy passzol-e egymáshoz, de miután felvettem az úgyszintén fekete, testhez simuló nadrágot kételyeim azon nyomban elillantak. Utálom ezt állítani, de szuperül néztem ki.   Gyorsan belebújtam a csizmámba, majd mielőtt még ismételten megigazíthattam volna a hajam, Natasha nyitott be a szobába.
-          Mennünk kell - hangjában érződött, hogy nincs túl jó passzban, mégse mutatta ki másutt.
-          Oké. Pillanat. – néztem félre, majd tekintetem ismételten önmagamra vetődött.
Pár héttel ezelőtt egy életvidám nőt láttam volna magam előtt, aki Amerika Kapitánnyal az oldalán örömmel végzett volna el bármilyen küldetést egy árva szó nélkül. És akkor? Egy megtört tekintettel találtam szemben magam, ki legbelül felrobbanni készül, de nem tehet semmit az áldozatok számának csökkentése érdekében.
Hosszú lépésekkel közeledtem Stark magángépéhez Natasha mellett. Ő sem vette komolyan az eleganciát, hasonló öltözékben virított, mint én, mindössze annyi különbséggel, hogy ő tetőtől talpig feketébe bújt. Lehuppantam a már sokszor látott gép legközelebbi ülésére, velem szemben pedig Steve foglalt helyet. Rajta egy sötétkék ing volt, hozzá sötétszínű farmert vett fel, amely kiemelte a szeme színét, így összességében... nem volt ronda, na. Síri csend uralkodott a helyiségen, mindenki hátradöntött fejjel bámult ki a nagy semmibe, csak a repülő monoton zúgása töltötte meg valamivel a teret. Tekintetem igyekeztem folyamatosan a mellettünk elsuhanó felhőkre szegezni, csak hogy ne kelljen a velem szemben ülő férfira néznem, aki viszont egyfolytában engem vizslatott.
Előhalásztam a telefonom a dzseki zsebéből, s megnyitottam a jegyzetet, s sebesen gépelni keztem.
"Ne nézz rám úgy, mint egy szörnyszülöttre. "
Elé raktam a készüléket, összeráncolt szemmel meredt arra az egy mondatra, gondolom nem nagyon értette, miért nem szóban intéztem.
Ügyetlenül a kezébe vette a telefont, ujjai lassan mozogtak a billentyűkön, míg egy perc múlva ismételten az én tenyeremben pihent az iPhone.
Beszélnünk kell.” 

2016. január 23., szombat

8. fejezet

"Az igazi bajok mindig olyasmik, amik meg sem fordultak a nyugtalan elmédben"

Ajánlott zene olvasáshoz:

Imádom, hogy gyors vagyok. Nem kell soha túlzottan megerőltetnem magam, ha menekülök. Amíg én futok száz métert, addig az üldözőim jó esetben harmincat. Persze mint mindennek, ennek is megvan az árnyoldala. A világ körülöttem elmosódik, szinte semmit se lehet kivenni pontosan.
Elmélkedésem megzavarta a pisztoly jellegzetes hangja, mire én akaratlanul is mély lélegzetet véve láthatatlanná váltam, bár nem mintha egyébként eltaláltak volna, évekig tanultam, hogyan lehet kitérni a gyilkos golyók elől. Megálltam, leültem. Eléggé erősen kellett koncentrálnom a testemre, hogy az a továbbiakban is átlátszó maradjon, máskülönben hamar elkaptak volna. Kevesebb idő alatt értek mellém üldözőim, mint azt először gondoltam. Tanácstalanul forgatták a fejüket, aprókat lépkedtek, percekig néztek minden egyes tárgyat, füleltek, bármilyen frekvenciájú hang reményében. De én csak ültem ott láthatatlanul, és néztem őket szüntelenül. Nem szeretek folyton folyvást menekülni ugyan, azonban akkor nem volt kifejezetten sok választásom, minél hamarabb el akartam tűnni a közelükből. Gondolkoztam is rajta egy sort, hogy miként távozhatok, csak úgy pörögtek a lehetőségek, nem figyeltem a körülöttem zajló eseményekre, így történhetett meg, hogy amíg három ügynök az ellenkező irányba kezdett el sétálni, addig a negyedik hátrált egy lépést, és majdnem elesett bennem. A szívem eszméletlenül kalapált, azonnal cselekednem kellett. Annyi jó legalább volt abban az egészben, hogy nem kellett a továbbiakban az elmém terhelnem a láthatatlanul maradás érdekében, elvégre akkor már minden veszve volt, tudták, hol tartózkodom.
-          Hali! – ajándékoztam meg őket egy tündéri mosollyal, mire azonnal megtorpantak, és összevont szemöldökkel néztek rám. Imádom megtéveszteni az ellenfeleim.
Természetesen kihasználtam a pillanatnyi megilletődésüket, a kezem felemeltem, s egy kicsi, de meglehetősen hasznos erőtér-darabkát feléjük repítettem, mire azon nyomban jó pár méterrel hátrébb estek tőlem. Nem akartam őket bántani, nem tettek ellenem semmi komolyat, csupán a menekülésemben akadályoztak meg. Végtagjaikat leszorítottam a földre, időközben ismételten eltűntem a szemük elől, amíg fél kézzel az erőtéren dolgoztam folyamatosan, addig mindent beleadva futottam befele, a városközpont felé. A szemem sarkából megpillantottam a bevásárlóközpontot, annak irányába fordultam. Nem mintha a tipikus szőke plázacicák közé lennék sorolható, de ahol több ember van, nagyságrendekkel könnyebb elvegyülni, és volt esélyem egy kevésbé feltűnő ruhadarabba átöltözni, így percről percre egyre hívogatóbb lett számomra a létesítmény.
Az utcán – mind mindig – az emberek megajándékoztak néhány nem annyira barátságos pillantással, ahogyan elsétáltam mellettük, azonnal nagy sutyorgásba fogtak, mutogattak, páran fotóztak is. Újabb ok. Újabb ok, amiért el akartam tűnni a S.H.I.E.L.D. kötelékéből. Úgy viselkednek velem, mintha valami híresség lennék, ami ugyan valamilyen szinten igaz, de ez már valóban túlzás, engem nem erre képeztek ki.
x x x
-          Miss Scott, üljön le kérem. Először is elnézést kérek, amiért elrontottuk a vakációját, mielőtt az elkezdődött volna – ült le az asztalhoz velem szembe Nick Fury. Mit ne mondjak, nem volt túl szimpatikus, láttam rajta, hogy folyamatosan titkol valamit.
-          Nem vakációzni mentem – szólaltam meg enyhén élesen – A munka miatt kellett volna Budapestre utaznom.
Megvetően pillantott rám, tisztában volt a ténnyel már jóval azelőtt is, és mindketten tudtuk, hogy nem engedhetjük meg magunknak az időpocsékolást.
-          A CIA-nál remekül teljesít– vett elő a fiókból pár lapot, amin minden bizonnyal az adataim szerepeltek – Egy hónap alatt többször volt sikeres bevetése, mint a kollegáinak összesen. Mégis a fizetése nevetséges, alig tudja saját magát eltartani. Az anyja eltűnt, az apjával alig tartja a kapcsolatot. A barátjával két hónapja szakított, mert nem volt elég idejük egymásra. Nemrég kezdett el gyerekeket korrepetálni angolból a munka mellett, hogy tudjon keresni valamennyit. Engedje meg, hogy megkérdezzem, Miss Scott. Ha a változást tálcán kínálnák, elfogadná?
-          Hű, alaposan utánam néztek. – csaptam össze a tenyerem fintorogva.
-          Miss Scott – nézett rám Fury villámokat szóró tekintettel – Elfogadná?
-          Hallottam dolgokat a S.H.I.E.L.D.-ről… nem túl szép dolgokat. Ha valami ilyesmire szeretne kilyukadni, a válaszom egy határozott nem.
Eközben felemeltem az elém tett poharat, s amíg a szemfedeles igazgató gondolkodóba esett, vígan kortyolgattam az üveg tartalmát.
-          Nos, a Bosszúállók nincsenek teljesen a kezünk alatt, mi csak létrehoztuk őket, szabad lábon vannak.
Kijelentésére félrenyeltem, erősen prüszkölni kezdtem, amit ő szemrebbenés nélkül nézett végig. Az erőteljes köhögés után már valahogy sikerült visszazökkennem a normális állapotba, de még mindig ott élt bennem a meglepettség a Bosszúállók hallatán.
-          Bosszúállók? – néztem rá félve.
-          Szét vannak esve. Képtelenek együtt dolgozni. Ultron pusztulása ide vagy oda, semmi nem változott. Úgy volt, hogy jönnek újak, akik talán majd tudnak javítani a helyzeten, de mind visszautasította. És Ön hogy tesz?
-          Jól értem? – vontam fel a szemöldököm kérdőn, talán kissé gúnyosan is – Azt kéri tőlem, hogy csatlakozzak? Nekem ez mitől lenne jó?
-          Bármilyen fegyverhez és fejlesztéshez hozzáférhet, beköltözhet a Bosszúálló toronyba, ahol természetesen teljes ellátást kap. És csak annyit kérek cserébe, hogy segítse a csapatot.
-          Rendben, de miből gondolja, hogy alkalmas vagyok rá?
-          Jellemezze magát egy szóval.
Gondolkozóba estem, az irodára hosszas csend telepedett, fogalmam sem volt, mit mondhattam volna. Ha azzal az egy szócskával fényesítem magam, lehet, hogy a későbbiekben megbánom. De ez fordítva is igaz. Mély lélegzetet vettem miután megfogalmazódott bennem az az egy nyomorult szó.
-          Kiszámíthatatlan.
-          Köszöntöm Önt a Bosszúállóknál.
x x x

Már csak pár lépés választott el a pláza bejáratától. Vicces. Azért csatlakoztam, mert kiszámíthatatlan vagyok. És ezért is távozom.  Átléptem a kétszárnyú ajtón, megcsapott a bevásárló központok tipikus illata. Körülnéztem, csak úgy nyüzsögtek az emberek, futó pillantást vetettek rám, majd siettek is tovább, befele a még nagyobb forgatag felé. Valaki megragadta a karom, ijedten fordultam hátra, és fogtam meg erősen az illető karját, arra készülve, hogy földre rántom, amiért rám támadt, de megtorpantam. Egy nem kifejezetten „A rosszak csapatában állok, óvakodj tőlem” kinézetű lány állt előttem. Rövid haját gondosan fésülte oldalra, ami még jobban kiemelte kerekded arcát.  Nem akadtak kételyeim, minden bizonnyal engem keresett, legalábbis tekintete erről árulkodott.
-          Mit akarsz? – húztam össze a szemöldököm, miközben arrébb mentünk az egyik mellékfolyosó végéhez, hogy ne legyünk útban a többieknek.
-          Attól függ, te mit akarsz? – vágott vissza élesen.
-          Mi az, hogy én mit akarok? Te kezdtél el rángatni!
-          Jól tudjuk, mi van nálad. Loki is tudja. És ha nem vigyázunk, Thanos is tisztában lesz vele!
Lefagyva bámultam rá, ötletem sem volt, honnan tudhatott erről az egészről. De annyi biztos volt, hogyha már ilyen mélyen van az ügyben, már nem maradhat ki belőle, legalábbis az én érdekemben muszáj elbeszélgetnem vele.
-          Oké – ráztam meg a fejem – Először is. Ki a fene vagy?
-          Zora. Loki menyasszonya.
Steve
Az orvosok percekkel ezelőtt bejöttek, és közölték velem, hogy a mérget sikeresen eltávolították a szervezetemből. Csak ültem szép csendben, magam elé meredtem, a kintről beszűrődő zajok teljesen eltompultak, hála ordító lelkemnek, aki folyamatosan azt parancsolta nekem, hogy az orvosok szavaira fittyet hányva hagyjam el a kórtermet. Ezer meg ezer oka lehetett Kim távozásának, mindegyiken alaposan eltöprengtem, túlontúl valóságosak voltak. Mély lélegzetet véve tápászkodtam fel az ágyról, szörnyen kimerültnek éreztem magam, legszívesebben visszafeküdtem volna aludni, de kíváncsiságom felülkerekedett rajtam.
Hosszú léptekkel közelítettem Lokihoz, aki változatlanul némán maga elé meredt a cellájában, arcán bármiféle érzelem a lehető legcsekélyebb szinten se nyilvánult meg. Tudhattam volna, hogy Kim erre készül, hiszen valahol mélyen mindig is éreztem, hogy valami baja van. Bár sosem gondoltam volna el idáig, de úgy tűnik, nagyobb kalamajkába keveredhetett, mint azt bárki gondolta volna. Meglepetésemre a többiek is ott tartózkodtak, hevesen artikulálva vágtak egymás szavába szüntelenül, érkezésemre mindenki elhallgatott. Nem volt türelmem köríteni.
-          Bárki, aki tudja, hogy Kim miért ment el, az beszéljen.
Semmi. Natasha lesütötte a szemét, egész jól szórakozott cipőjének bámulásával. Senki nem volt kifejezetten szomorú, inkább csak kimerültnek tűntek, amit meg is értek. Az elmúlt hét nagyon zűrös volt, megannyi titok ütötte fel a fejét, és szépen lassan kezdett tisztázódni, amitől mindannyian rettegtünk; kezdtek kicsúszni a dolgok a kezünkből.
-          Szerinted itt lennénk, ha tudnánk? - emelte fel enyhén a hangját Tony.
-          Nálatok sose lehet tudni. - legyintettem bosszúsan.
-          Fury igazgató. Válaszoljon őszintén. Miért vette be a csapatba Kimberly-t? Mi a valódi oka? - nézett farkasszemet Banner az igazgatóval, aki csak hallgatott.
A felettébb feszült csendet Loki nevetése zavarta meg. Egy emberként fordultunk felé, így is fulladozott hahotázástól.
-          Maguk... - hagyta abba, mert ismételten felnevetett - Maguk komolyan nem jöttek rá, hogy nála van a hetedik végtelen kő? 

2015. december 30., szerda

Díj #2

Köszönöm szépen a díjat a Let her go c. blog írójának!
A díj szabályai:
1.Köszönd meg a díjat
2. Írj magadról tíz dolgot
3. Válaszolj a tíz kérdésre
4. Tegyél fel tíz kérdést
5. Küldd tovább tíz embernek.

10 dolog magamról

1. Van egy Bosszúállós falmatricám.
2. Jelenleg kettő olyan történetem van, amit még nem publikáltam, de írtam belőle két fejezetet.
3. Ha egy filmes-univerzumban kéne élnem, az a Marvel univerzum lenne.
4. A kedvenc könyvem a Korra legendájából a negyedik, azaz a utolsó.
5. Az első blogom egy Csábításból Jeles fanfiction volt, középpontban Lysanderrel.
6. Tizenegy éves korom óta istenítem a Marvel Univerzumot.
7. Kedvenc filmes zenéimre szoktam írni a fejezeteket.
8. Imádom a gyöngyhagymát. Bármennyit meg tudnék belőle enni.
9. Az első blog, amit végigolvastam, az  a Last Moments című Louis Tomlinson fanfiction volt.
10. Nem tudok magamról több dolgot írni.

Válaszaim a 10 kérdésre

1. Mi a kedvenc filmed?
Nem kérheted, hogy válasszak... Nem... nem kérheted :'( Amúgy meg az Ultron kora.
2. Egy tízes skálán mennyire vagy sznob?
5
3. Mikor voltál utoljára moziban? Mit néztél?
December 19-én, a Star Wars-t néztem.
4. Melyik a kedvenc saját történeted?
Nincs kedvencem :D
5. Kik a kedvenc bloggerináid?
Te, Ciara Coldman, Nicolette Field, Brynn Hastings, Rara B, Directioner Blogger
6. Mennyi ideje blogolsz?
Ha az "elfogadható blogok" közzétételétől számítom, akkor négy hónapja.
7. Kik támogatnak ebben?
Te jó ég, rengetegen. Te is, de még sokan mások, amit nem győzök meghálálni :) <3
8. Ki a kedvenc színészed?


9. DC vagy MARVEL?

10. Mi a kedvenc könyved?
Időfutár sorozat/ Angelfall - Angyalok bukása. Nem tudok választani.

Kérdéseim a díjazottjaim felé

1. Hány éves voltál, amikor megnyitottad az első blogod?
2. A sós, vagy az édes finomságokat szereted jobban?
3. Mi a hobbid a blogoláson kívül?
4. Ha belecsöppenhetnél egy könyvbe, melyikbe mennél?
5. Ismerted a blogom a díj megkapása előtt - netán olvastad? -, vagy csak ezért kukkantottál be?
6. Kik azok a barátaid, akiket a bloggernek köszönhetően ismertél meg?
7. Az osztálytársaid/ismerőseid/családod tudja,  hogy blogolsz?
8. Miért van/nincs írói álneved?
9. Sorold fel a kedvenc blogjaid :)
10. Mi a kedvenc filmed, és miért?
+1. Sorold fel a kedvenc bloggereid :)

Díjazottjaim:

További szép napot mindenkinek! :)





7. fejezet

Sziasztok!
Meg is hoztam az új fejezetet, s úgy tűnik, ritkábban teszem őket közzé most már. :(
És annyi hozzáfűznivalóm még lenne a fejezethez, hogy mielőtt bárki elkezdené dühösen ütögetni a szegény billentyűzetet, mert nem tudja, miért tette ezt Kimberly, elmondom, a továbbiakban fog ez kiderülni.
De nem is húznám tovább a szót,
jó olvasást!

2015. december 13., vasárnap

6. fejezet

Hellow! Először is, nagyon szépen köszönöm a sok oldalmegjelenítést, és a szavazásokat... de... hogy vezethet a Kimberly x Natasha páros? :D Na mindegy is.
Jó olvasást! upsz, nem is volt második dolog, így értelmetlen volt kiírni, hogy először is...

2015. november 25., szerda

5. fejezet - Part II

Sziasztok! Mint látjátok, végre itt van az ötödik fejezet befejezése, és ígérem, megpróbálom magam rendszerezni, hogy ne forduljon elő újabb késés :)
Jó olvasást! 

2015. november 11., szerda

5. fejezet - Part I

       Helló! Nos, sokat gondolkoztam rajta, hogy akkor külön vagy egybe rakjam fel a fejezetet, de inkább hamarabb hozok egy kis szösszenetet, minthogy sokkal később hozzam a rendes részt, úgyhogy itt van, jó olvasást :)