2015. október 9., péntek

1. fejezet

Sziasztok! És igen, elérkezett ez a nap is, amikor megnyitom a blogot az első fejezet publikálásával, remegő gyomorral. De komolyan, egész nap ezen görcsöltem, úgyhogy remélem majd kapok valamennyi visszajelzést :D (Jó, ez most mennyire hangzott taplón?) Öhátöizé, mint látjátok, a design még küszködik, de napok kérdése, és jobb lesz, addig is valahogy bírjátok ki :)
 Jó olvasást, és további kellemes pénteket! :)



A mai napig tisztán emlékszem arra a napra, amikor utoljára láttam édesanyámat. Kimentünk a közeli vásárra, ahol mindenféle haszontalan csecsebecsét árultak, bár tizenkét éves énemnek felbecsülhetetlen értékűek voltak. Mosolyogva vette meg az ikerkarkötőt magunknak, a nevéből adódóan ugyanúgy néztek ki. „Csak hogy lássák, hogy anyja-lánya vagyunk” Hihetetlen, még most is hallom csilingelő, lágy hangját a fejemben. Amint felvettük az ékszereket, megsimogatta a karom, és azt mondta, hogy mindjárt jön.
x x x
Egy éles, irritáló valamire ébredtem fel aznap. Rápillantottam az órámra, ami 5:21-et mutatott, de nem az a tárgy volt a felelős a kibocsátott hangért, hanem az komódomon lévő S.H.I.E.L.D.-es órám, amit még a pályafutásom kezdetekor kaptam a cégtől, arra az esetre, hogy jelezzen nekünk, amikor sürgősen bent kell lennünk a központba. Egy szép cifra káromkodás hagyta el a számat a korai órákban, de teljesen hidegen hagyott, hiszen nem hallotta senki. Futólépésben hajigáltam le magamról a pizsamámat és a mamuszom, miközben a gardrób felé tartottam. Egy heves rántással feltéptem az ajtaját, és kivettem az egyenruhámat belőle. 5:30-kor már robogtam lefele a társasház lépcsőjén, egyenesen a mélygarázsba, ahol tároltam a  viszonylag kis méretű vadászgépem. Percek múlva már az álmossággal folyamatosan küszködve hasítottam az eget, és néha-néha lepillantottam az alattam elsuhanó mezőkre és városokra. Megváltásként ért az, amikor megpillantottam az oly sokszor látott leszállópályát a hatalmas épület mellett. Gond nélkül letettem a gépet, az ilyenkor teljesen üres repülőtéren nem kellett várnom senkire, így nem adódott semmiféle problémám. Miközben fürge léptekkel haladtam a bejárat felé, a szemem sarkából megláttam Mr. Starkot. Ő is hasonló formában volt, mint én. Ereje nem volt megszólalni, nem hogy inteni egyet felém, csupán annyit tett, hogy karikás szemével köszönt nekem. Az egész épület kihalt volt, egy lélekkel nem találkoztam, miközben Tony oldalán a lift felé vettem az irányt. Csodáltam, hogy nem aludtam el a felvonó falának támaszkodva, ami akkor rettentően kényelmesnek bizonyult. Monoton zötykölődése közben egyre csak egy üdítő kávén járt az eszem. Beléptünk az oly sokszor látott terembe, én pedig egyből helyet foglaltam a hozzám legközelebb eső fekete bőrszéken. Clint és Natasha már egész ébernek tűntek, az előttük lévő üres kávéspoharakat látva nem is csodálkoztam. Steve és Dr. Banner sem volt kipihentebb nálam, ők is ugyanúgy nagyokat ásítottak, és hosszúakat pislogtak.
-          Jó reggelt Bosszúállók. – hallottam meg Fury hangját a hátam mögül.
-          Reggelt’ – visszhangoztuk valamennyien.
-          Tartogatok önöknek egy jó kis bulit. Firenzében néhány ügynököm megtalálta a teseract nagytesóját, de csupán néhány távoli és közel sem pontos felmérés adataival rendelkezünk. A csapatnak két külön részre kéne oszlania, az egyik félben a milliárdos fizikusok, családos íjászok, akik itt maradnak és a kocka megszerzésére várnak.
-          Nana. Most azt akarja mondani, hogy azért keltem fel negyed hatkor, hogy megnézzem, ahogyan egy Steverly küldetés végbe megy?         - emelte fel a hagnját félig dühösen, félig játékosan Clint.
-          Körülbelül. Annyi különbség van, hogy Romanof is csatlakozik hozzájuk, aki remélhetőleg teremt valami komolyságot, mert a legutóbbi Steverly akciónál két szobor fej nélkül maradt. – pillantott felénk az igazgató rosszallóan.
Automatikusan összenéztünk, és próbáltuk elsomfordálni a készülő nevetőrohamunkat, többé-kevésbé sikeresen. Az esetek többségében Steve valóban egy komoly, érett férfi, de Fury korábbi szavaival élve néha úgy viselkedünk, mint a bajba keveredett tizenhárom évesek.
-          Thort kihagyjuk a buliból, vagy mi? – egyenesedtem fel, és ahogyan egyre jobban kiűztem az álmot a szememből, egyre tisztábban tudtam gondolkodni, így feltűnt, hogy az istenke nincsen köztünk.
-          Thor nem ugorhat át csak úgy a Földre bámészkodni, te is jól tudod.
-          Igen, jól tudom, az istenkének nem kell korán kelnie – nyöszörögtem.
-          Firenzén belül hol is van pontosan a kocka? – térítette komolyra a szót Banner.
-          A dóm kupolájának legtetején. Nem akarom tudni, hogyan került oda.  – fordított nekünk hátat Fury, majd elhagyta a helyiséget.
Mindenki olyan szinten fáradt volt, hogy nem is szóltunk egymáshoz, hanem automatikusan a repülőtér felé vettük az irányt. Amint kirobogtunk a kétszárnyú ajtón, a hideg levegő bombaként csapta meg az arcomat. El is feledkeztem rendesen a kabátomról, pedig október közepén nem ártott volna valami vastagabb ruhadarab. Vacogva húzogattam magamon a vékony pulcsimat, de semmit sem segített rajtam.
-          Csak nem fázol? – fordult felém Steve gyaloglás közben.
-          Lehet, hogy te hetven év alatt hozzászoktál a hideghez, de én nem alukáltam jégkirálynőként, így igen, fázom.
Láthatta rajtam, hogy hangulatilag nem vagyok a toppon, így csak egy félszeg mosollyal nyugtázta a beszólásom, és arrébbment. Az én vadászgépem volt a legközelebb, így azt választottuk „áldozatnak”. Behuppantam az egyik vezető ülésbe, mellettem pedig a kedvenc kapitányom foglalt helyet. Az egész járműben feszült volt a levegő, csak a kormány halk nyikorgását és a gombok tompa zaját lehetett hallani. Kissé nyomasztott a dolog, mert egyáltalán nem értettem, hogy Natasha miért olyan csendes, amikor normál esetben küldetés előtt be nem áll a szája. Megpróbálkoztam valami beszélgetésfélét kezdeményezni, de belém fagyott a szó, és csak levegő hagyta el ajkaimat.
x x x
-          Egy találós kérdés. Hogyan szálljunk le Firenze kellős közepén észrevétlenül, nem mellesleg biztonságosan? – nyújtogattam a nyakam az ablaknál, bármiféle nagyobb tetőt keresve, de nem lehettem biztos abban, hogy stabil-e az épület, így nem mertem megkockáztatni a landolást.
-          Sehogy. Én fenntartom a gépet, amíg ti leereszkedtek a dóm közelében, és majd őrködöm, így a közelben leszek, ha baj van. – mondta halkan Natasha.
Örömmel adtam át a helyet csapattársamnak, a végtagjaim már szinte visítva könyörögtek egy kis nyújtózkodásért a sok ülés után. Nem volt sok időm, sem helyem a tornagyakorlatokra, hiszen már nyitva volt a hátsó része a kicsi járműnek. Rogers bíztatóan felém pillantott, mint minden akció kezdetekor. Ez valamiféle rituálé köztünk, aminek az eredetét egyikünk se tudná megmondani, csak úgy ösztönből jön. Szökkentem egy nem túl nagyot, éppen akkorát, hogy kényelmesen elérjem a kötelet, amin leereszkedhetünk egy mellékutcára. Sebesen szedtem egymás után a kezeim a kemény és érdes tapintású kötélen, majd felfelé emeltem a fejem, hogy megnézzem hol tart Steve. Alig egy méterrel járt felettem, így a kelleténél gyorsabban indultam meg lefele. A kezem az út végére egy kissé pirosas színű lett, de ez volt akkor a legeslegkisebb problémám, hiszen rendelkeztünk egy újabb nem evilági tárggyal, amiről semmit nem tudunk, de azért el kell szállítanunk a S.H.I.E.L.D. épületébe. Jellemző, mindig velünk csináltatják meg a piszkos munkát.
 Az olaszországi városban az emberek már sürögtek forogtak, sötétbőrű vándorárusok tömkelege sétálgatott fel-alá a selfiebotokkal, egyéb apró szuvenírekkel a kezükben. Álmosságomra nem gondolva szívesen nézelődtem volna egy jó darabig, de hát megbízás az megbízás, nem lehet elsöpörgetni, pláne hogy egy nagyváros volt kitéve a kockának. Betértünk egy keskeny mellékutcába, ahol az ott lévő kereken öt ember alaposan megbámult minket, és ez az elkövetkezendő utcaszakaszokon sem változott.
-          Figyelj, szerintem át kéne öltöznünk. Khm, kissé feltűnő az egyenruhánk, pláne a tied.
Jobban belegondolva elég hülye ötlet volt egyenruhába jönnünk. Amíg őt a pajzsáról bárki felismerte, a pólómon virító S.H.I.E.L.D. is viszonylag szemet szúrt az embereknek. Az átöltözéssel nem lett volna nagy probléma, hiszen minden utcasarkon van egy étterem vagy egy fagylaltozó, aminek mellékhelyiségben játszi könnyedséggel ruhát cserélhetünk, csak nem volt mibe átöltöznünk.
-          Hagyjuk – legyintett – Egyenruha ide vagy oda, senkinek nem lesz szimpatikus két alak, aki Firenze legnagyobb nevezetességén ugrabugrál felfele.
-          Igaz – húzódott halvány mosolyra a szám.
Jó néhány romos épület mellett elhaladtunk, mire egy mögül már láttam a dóm legfelsőbb kupolájának egy darabkáját, ahonnan már könnyű volt a tájékozódás. Lopva Steve felé pillantottam, és akkor jöttem rá, hogy mennyire szép szeme van. És milyen szép arca. De ezeket a gondolatokat nyomban ki kellett vernem a fejemből, mielőtt még komolyabbra fordulnának, hiszen ha úgy vesszük, ő a kollégám, semmi jó nem sülne ki belőle, ha bekövetkezne, amitől mindig is tartottam.
A keskeny sikátor végére érve a dóm előtti téren találtuk magunkat, és mindketten lefagyva néztünk magunk elé. A repülőgépről sokkal kisebbnek látszódott. Apró hangyának éreztem magam a hatalmas kőfaragások, az óriási ajtók és a hatalmas, díszes kupola mellett. Meglepően sok turista töltötte meg a kávézókat és a padokat, amiből arra következtettem, hogy csak mi vagyunk ilyen nyafogósak a korán kelés miatt. Persze én és az anyukám is ilyenek voltunk turistaként, amikor először jártunk Budapesten. Nem értettünk semmilyen kiírást, és csak nevettünk és nevettünk a szerencsétlenségünkön, amiért nem vettük észre megannyi táblán az apró betűs, angol szöveget. Jaj ne! Rendben Kimberly, nyugodj le, nem szabad küldetés előtt felzaklatnod magad. Anyukád elment, most biztosan egy remek helyen van, nyugodj meg.
-          Minden rendben? – vonta fel kérdőn a szemöldökét, hangjában aggódást véltem felfedezni.
-          Persze. – sóhajtottam fel – Ki kell találnunk, hol megyünk fel.
-          Nekem az ott elég szimpatikus.
Egy kisebb vízköpő felé mutatott, ahol tényleg elég egyszerűen feljuthatunk az első szinthez, ahonnan már gyerekjáték a továbbjutás. Sietős léptekkel indultunk meg a bokrokkal körülvett faragványhoz. Játékosan elmosolyodott, és felváltva pillantgatott hol felé, hol az kiálló téglákra, ami nála felért egy „Csak ön után, hölgyem” felszólalással. Pár lépést hátráltam, majd a fal felé sprinteltem. Az éles kövön az ujjaim nem találtak kényelmes fogópontot, így fogcsikorgatva tűrtem, ahogyan azokba mélyednek a kemény darabkák. Egy heves mozdulattal feljebb húztam magam, ezzel kicsit nevetséges mozdulatsort előidézve, ugyanis a párkány nem volt elég széles ahhoz, hogy ráhasaljak az érkezésemkor, így valahogyan féloldalasan szenvedtem, akár egy degenerált fóka. Szépen lassan haladtunk felfele, egyszer sem néztem le. Mire nagy nehezen felértünk a kupola aljához, megálltam egy pillanatra, hogy körülnézhessek. A nap narancssárgás sugarai csodaszépen verődtek vissza a szebb napokat látott társasházakról és vendéglőkről. Ekkor fogalmazódott meg bennem valami, aminek akkor még csak a lehető leghalványabb pislogását észleltem
-          Steve. Kérdezhetek valamit? – tettem fel az egyébként teljesen felesleges kérdést.
-          Persze – vonta meg a vállát.
-          Miért szálltál szembe Fury-val akkor, és álltál ki mellettem?
Ezzel a kérdésemmel az egy évvel ezelőtti afféromra céloztam, amikor nem tudtam megakadályozni, hogy felrobbanjon egy épület Hollywoodban, és több száz ember meghalt. Fury kiabált, Steve kiabált, én pedig csak könnyes szemekkel néztem magam elé. A mai napig beleborzongok, amikor elképzelem magam előtt a két férfi határozott tekintetét, bár egész másféle volt. Amíg a főnökünknek ott lángolt a szemében az a jelenet, amikor nemes egyszerűséggel kirúg engem a Bosszúállók közül, addig Steve íriszei egészen mást sugalltak nekem.
Hosszasan néztem a szemébe, de semmit nem tudtam belőle kiolvasni. Végtelennek tűnő másodpercek után ő törte meg a jeget, és elindult a kupola teteje felé, azaz a végcélunkhoz. Nem tudtam mire vélni a hirtelen fagyoskodását velem szemben, csak némán követtem felfele. Méterről méterre szemet kápráztatóbb lett a kilátás odafent. Alig pár lépésnyire voltam a csúcstól, amikor megláttam a sárga ködöt magam előtt. Kíváncsian és óvatosan közeledtem az ismeretlen jelenség kiváltója felé. Egy kisebb cipős doboz méretével egyező test a sárga minden árnyalatában ragyogott, olyan fényesen, hogy el kellett takarjam a szemem, hiszen nem akartam hosszú másodpercekig lila foltokat látni mindenütt.
-          Válaszolva a kérdésedre. Attól eltekintve, hogy akkor rühelltelek, jó ügynök vagy, és bíztam benned, már akkor is.
Nem is értem, miért vártam más választ tőle. Hogy lehetek ennyire gyerekes és idióta? Egyáltalán miért reménykedtem bármiféle, ehhez egyáltalán nem hasonló válaszban?  „Kimberly Primrose Scott, elég legyen mára az álmodozásból, szállj le a földre”! – kiabált rám egy dühös hangocska a fejemben.
A cserepek eszméletlenül csúszósak voltak, így lassan evickéltünk a kocka felé. Minél közelebb kerültünk hozzá, annál jobban fájtak a végtagjaim, ami így most lehet, hogy kissé ostobán hangzik. Ezután jött az a pont, ahol mindketten megtorpantunk, és fél pillanat alatt a levegőben találtuk magunkat, egy hatalmas ütésnek köszönhetően. A por a szemembe szállt, amitől egyre kevésbé láttam tisztán, míg a végére már csak alig kivehető pacák és foltok vettek körül. Az utolsó díszes faragáson is túlzuhantam, és megfagyott bennem a vér. Az egész másodpercek leforgása alatt történt, mégis mintha megállt volna az idő. Egy erős, nagy kéz elkapott, én pedig görcsösen elkezdtem szorongatni, miközben a fülesemért nyúltam, hogy bekapcsolhassam.
-          Romanoff ügynök! Azt hiszem mi itt végeztünk, szedjen fel minket, és hozzuk ide a nagyfiút és Starkot.
-          Kérésed parancs – hallatszódott a vonal mögül a Natasha hangja.

Csak úgy csüngtem a levegőben, mint a levágott disznó a hentesnél. Nem volt túl megnyugtató, annyi biztos.  Továbbra sem láttam semmit az összemosódott foltokon kívül, de Steve ott volt. Ott volt, és vigyázott rám.

14 megjegyzés:

  1. Szia! Imádom a Bosszúállókat, és nagyon tetszik az alapötlet és a megvalósítás is :D jó lenne tudni a lány pontos erejéről, annak eredetéről és arról hogy mióta dolgozik a shieldnek, de gondolom szép lassan minden kiderül :D azért néha iderángathatnád majd Thort, ő a legcukibb félisten a világon *-* <3
    Hanna :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, kétség kívül ő a legédesebb :D Köszönöm a visszajelzésed, nagyon sokat jelent nekem <3 Egyébként annyit elárulok, hogy a harmadik fejezetben tudhattok meg majd többet az erejéről és miértjéről, és a múltjáról - wuhaha, már kb a negyedénél járok :D -
      - Petra

      Törlés
    2. Látom beindult a komment-tár (szóvicc level 100 bocs 12 óra munka után agyam zombi). Loki is cuki olyan mesztelensigás értelemben, meg jók a szövegei :D e Thor awwwh. Meg az első filmjének sztorija annyira jó, olyan elveszett királyfi :D

      Törlés
  2. Szia Petra!
    Nagyon jó lett! Csak így tovább!!!!!! Várom a kövi részt!
    Vivi

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszönöm, nagyon örülök, hogy elnyerte a tetszésedet :) A Következő rész egy hét múlva lesz, jó esetben :)

      Törlés
  3. Most szereztél magadnak egy feliratkozót! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. *-* Köszönöm szépen :) Remélem a továbbiakban is tetszeni fog a történet :)

      Törlés
  4. Kedves Petra!
    Elsőnek is!
    A DIZI valami ÁLLATI SZÉP! Imádom ezt a féle letisztázott témát.
    Másodjára.
    A történeted nagyon JÓÓÓÓ :)
    Igaz, kicsit furcsa, hogy így, egyből a közepébe, de írtad, hogy a későbiekben,minden kiderül, szóval várom a folytatást. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia Amber! Elsőnek is! - :D - Nagyon örülök, hogy a történet és a design elnyerte a tetszésedet :)
      Másodjára.
      Küldtem neked egy unikornist,- remélhetőleg már úton van - amiért vetted a fáradságot és kommenteltél :)))

      Törlés
    2. Iiiiiimádom az Új unikornisomat *-*
      Még szép, és nem fáradtság :)
      Sok puszi és Oreo megy az éterben feléd :P

      Törlés
  5. Olyan sokat keresgéltem Bosszúállók témában ff-et de csap párat találtam ami nagyon jó és ez egy közülük.(Nem kötekedésképpen de Loki cukibb)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia! Örülök, hogy elnyerte a tetszésedet *---* Mondjuk, most hogy így mondod (-írod, de így furcsán hangzik), rájövök, hogy Tom Hiddleston mosolya mindent visz... tehát na :D

      Törlés
  6. Petra elérte, hogy Viki eldobjon mindent és olvasson megszállottan :3
    Bevallom őszintén nem szerettem a bosszúállókat,mert csak Thort ismertem, és eléggé elvesztem az események fonalában a filmben, de hát ez valami ISTENKIRÁLYSZUPERGIGAMEGA blog lett. A designt nagyon eltaláltad és a bevezetés *.* #térdreborulok #váromakövit!!!!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. "ISTENMEGAKIRÁLYSZUPERGIGAMEGA" hmm.... azt hiszem, ezt a szót felhasználom a későbbiekben :D
      Következő fejezet pénteken lesz c:

      Törlés