2015. november 11., szerda

5. fejezet - Part I

       Helló! Nos, sokat gondolkoztam rajta, hogy akkor külön vagy egybe rakjam fel a fejezetet, de inkább hamarabb hozok egy kis szösszenetet, minthogy sokkal később hozzam a rendes részt, úgyhogy itt van, jó olvasást :)   

Steve

  -     Oké, mondd el lassabban kérlek, nem bírlak követni!
Ideges voltam, amiért már másodjára kell elmagyaráznom a történteket, de Natasha mentségére szólva valóban hadartam, mint amit szoktam, amikor ideges vagyok. Mély lélegzetet vettem és beszívtam a labor tipikus szagát és szépen lassan kifújtam a levegőt. Tulajdonképpen nem kerültem tőle jobb állapotba, pedig ezzel a mozdulatsorral nem volt a lenyugváson kívül más célom.
                 -     Amikor nyúltam a kockáért, egy nő megelőzött, olyan gyors volt, hogy még nem is láttam. Ennyi. Soha nem találkoztam hozzá hasonló ellenféllel.
Romanoff ügynök beleharapott alsó ajkába, ami nála az erős gondolkodást jelképezte. Bár nekem is volt egy tippem, hogy ki volt az a titokzatos nőszemély, de nem mertem és nem is akartam kimondani, hiszen Kimberly ott állt tőlem pár méterre a laborban. Nem akartam a lehetséges fennállással megzavarni a látszólagos nyugalmát és lelki békéjét. Amikor hanyagul ledobta az asztalra, kíváncsian vettem a kezembe a nyomtatványokat, amikről később kiderültek, hogy azok az ő leletei, amiben ki van fejtve a nemrég szerzett képessége. Engem nem túlzottan érdekeltek a különféle számadatok, sokkal inkább azok, amit egy átlagos tudással rendelkező ember - mint én - megért, így hát az összegző című oldalt kezdtem tüzetesebben átfutni. Jól sejtettem, valóban ott szerepelt a sor, miszerint az erőtere, amit képes alkotni maga körül az én pajzsomnál is erősebb, valamint fegyverként is használható, robbanások okozására. Nem rossz.
                 -            Az anyám volt, igaz? – tapintott rá a lényegre Kimberly.
                 -            Közel sem biztos, ne legyél ennyire… ez most optimizmus, vagy pesszimizmus? – értetlenkedett Natasha.
                 -            Attól függ, ha családi oldalról nézzük, optimizmus, ha a munka oldaláról, akkor teljességgel pesszimizmus, hiszen meg fog vele gyűlni a bajunk, amennyiben ő az.
                 -            Legalább annak örüljünk, hogy a nagymamád génjeit csak részben örökölte.
Én csak kapkodtam a fejem a két nő közt, nem értettem semmit abból, hogy miként jön a témához Kimberly nagymamájának génjei. Láthatták az érdekes ábrázatom, rögtön magyarázkodásba fogtak.
                 -            Kim nagymamáján a háború után kísérleteztek, ezáltal elképesztő gyorsaságra tett szert, ami öröklődött, ezért van az, hogy ő is gyorsabb futó, mint bármelyikünk.
                 -            A csajban több génmanipuláció van, mint benned, Rogers. – egészítette ki Tony vigyorogva.

Kimberly

Aznap már másodszor jártunk a dómnál, azonban egy hangyányit más cél érdekében. Kiugrottam a repülőből, zuhanás közben a szemem könnyezett a szembeszéltől, de nem töröltem meg, ügyet sem vetettem rá. Amikor Stark megmondta nekünk a sejtését, miszerint lehet, hogy a templom melletti elhagyatott házban találjuk az anyámat, megállíthatatlan lettem az üggyel kapcsolatban. Az egyik szomszédos épületen landoltam, bármiféle probléma nélkül, talpon, akárcsak egy macska. Steve alig fél pillanattal később egy némileg nagyobb ütközőhanggal ért földet tőlem nem messze. Összenéztünk, megértettük egymást szavak nélkül is. Lemásztunk a járdára és betörtük a rozoga ajtót. Egy teljesen hétköznapi nappaliban találtuk magunkat, teljesen olyan ütött-kopott és koszos volt, mint a hotel, ahol megszálltunk. A por teljesen belepte a bútorokat, ami a szoba közepére volt helyezve. Összehúzott szemöldökkel néztem végig a helyiségen, semmi rendelleneset nem vettem észre. Ahogy Rogers kapitány arckifejezését elnéztem, ő sem. Már éppen elindultam volna kifelé, amikor halk nyikorgást hallottam a padló felől, de egyikünk sem mozdult meg, így azonnal sejtettem, hogy nem csak mi tartózkodtunk a szobában. Azonnal a szoba azon pontjához szaladtam, ahol hallottuk a zörgölődést. Félve hajoltam le, a lehető legrosszabbat remélve. Egy hangos csapódás kíséretében kinyílt a csapóajtó, amin kimászott a nő ugyanolyan fekete palástban, mint a legutóbbi találkozásunknál. Az érzelmek hirtelenjében olyan mértékben feltornyosultak bennem, hogy egyszerűen nem voltam tisztában vele, mit is művelek pontosan. Egy pillanat leforgása alatt rántottam elő a pisztolyt és határozottan tartottam a fejéhez. Szeme szokatlanul sárgás árnyalatban pompázott, nem sugallt semmilyen szintű érzelmet, még meglepettséget sem, amiért a tulajdon lánya fegyvert fog rá. A kezem még csak meg sem remegett.
                 -            Úgysem lőnél le.
Mennyire igaza volt! Haragudhattam rá bármennyire is, de azokat az éveket, amelyeket velem töltött - látszólag szeretetteljesen - nem száz százalékig fedte el a düh. Mégis csak a saját anyámról van szó.  Valamiért mindig is jó voltam a kemény blöfföléssel, azonban még soha nem öltem szándékosan, nem lettem volna képes rá és ez itt sem zajlott másként. Könnyáztatta szemmel lassan leemeltem a kezem, amivel a fegyvert fogtam, ami immáron a combom mellett pihent. Anyán látszott, hogy nem kívánja sietősre venni a formát, így én sem éreztem szükségét bármiféle intézkedésnek az egy helyben tartása érdekében.
                 -            Mit keres itt? - szegezte neki a kérdést helyettem Steve.
                 -            Miért árulnám el?
                 -            Ennyi szívesség kitelik a lányának azért, amiért tíz évig holtnak hitte mindenki.
Még mindig semmi érzelem nem ütötte fel a fejét, ugyanolyan kifejezéstelen arccal nézett rám.
                 -            Én csak segítek jobbá tenni a világot.
Teljesen úgy beszélt, mint egy robot. Hangsúly nélkül szólalt meg, ajkai egyenletesen mozogtak, tekintete egy fikarcnyit sem mozdult el, folyamatosan egy pontra meredt. Halálra rémültem már magától a látványtól is. Ez nem ő. Ez nem lehet ő.
Tudhattam volna, mire készül. Egy szempillantás alatt csukta magára a csapóajtót, nekünk még reagálni sem volt időnk a történtekre, azon nyomban utána eredtünk. Sötét volt, nem lehetett látni semmit, kizárólag a hallásomra hagyatkozhattam. A cipők kopogása egyre távolibbnak tűnt, hiába adtam bele minden energiám a futásba a hosszú földalatti járatban. Egyszer csak félelmetes csend telepedett le, minden külső zaj megszűnt, csak a szapora légzésem hangja töltötte be a helyiséget.
                 -            Elvesztettem - csuklott el a hangom - Megint!
Újabb kérdésáradat érkezett a fejemben, mégpedig azért, hogy Steve azért van csöndben, mert éppen gondolkozik valamiféle megoldáson, vagy azért, mert netán valami baja van. Egy pillanatra elfojtottam a lélegzetem, hogy halljam az övét, azonban teljes nesztelenség uralkodott. Elcsuklott hangon szólítottam meg a férfit bármiféle mozgást vagy visszajelzést remélve, de ugyanúgy minden nyugodtnak bizonyult.  Hosszú lépésekkel indultam meg előre, kezeim két oldalt folyamatosan a falon pihentek, ezzel valamennyire elkerültem az elesés veszélyét. Nagyon rossz érzések kerülgettek folyamatosan, egyre szűkült a folyosó, én pedig egyre csak fel akartam adni ezt az egészet. Mielőtt befordulhattam volna az egyik kanyarban, saját tudtomra adtam, hogy nem sétálhatok csak úgy el, elvégre Steve nyomtalanul eltűnt, meg kellett keresnem, még ha tudtam is, neki nehezen esik baja. Ő volt az egyetlen biztos pont, ami abban a nyomorult alagútrendszerben tartott. 

8 megjegyzés:

  1. Nagyon tetszett ez a rész, s rendkívűl vártam is! (: Türelmesen várom a második részét. Mi történt ezek után? Kérdésemre választ kapjak.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. :) Nagyon örülök, hogy tetszett :) Hát.. elég sok türelemre lesz szükséged ahhoz, hogy kivárd a folytatást :/ :D

      Törlés
  2. Drága Petra!
    Nagyon de nagyon de NAGYON JÓ rész lett, gratulálok hozzá!
    Várom a további fejleményeket!! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia :)
      Nagyon dd nagyon de NAGYON örülök, hogy tetszett :)
      És hé! Én is türelmetlenkedem már, hogy mi lesz a párocskával :D *gondolkozik* Sterys! :D

      Törlés
  3. Kibaszott Réka komment, hogy örüljéé :D <3
    Na szóval a rész az PERFECT lett :3 de hát ezt már mondtam egymilliókétszázhatmilliárdszor nemde?Na szóval mikor lesz a kövi rééééész? *-* sok a naszóval ><

    VálaszTörlés
  4. Szia Drága!☺
    Díj vár rád nálam!♥
    http://fejbendolel-at.blogspot.hu/p/dijak_2.html
    xx

    VálaszTörlés
  5. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  6. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés