2015. december 13., vasárnap

6. fejezet

Hellow! Először is, nagyon szépen köszönöm a sok oldalmegjelenítést, és a szavazásokat... de... hogy vezethet a Kimberly x Natasha páros? :D Na mindegy is.
Jó olvasást! upsz, nem is volt második dolog, így értelmetlen volt kiírni, hogy először is...


Steve
-          Clint és Kimberly hozott be téged, nagyon ki voltál ütve. Utánanéztem és azt kell, hogy mondjam, eszméletlenül erős méreg van benned. Azt sem tudom, Loki honnan szerezhetett ilyet.
Csak néztem Tony-ra, vártam, hogy elnevesse magát, azonban változatlanul teljesen komoly tekintettel meredt rám. Mély levegőt vettem, igyekeztem a lehető legnyugodtabban kezelni a helyzetet, de amint gondolataim Kimberly felé irányultak, a lecsillapodásra alkalmazott módszereimmel felhagytam és rázúdítottam a milliárdosra egy kisebb kérdés-zuhatagot.
-          Kimberly hol van?
-          Amióta itt vagy, melletted ült, még enni sem állt fel, körülbelül fél órája küldtem el, amikor konkrétan rád dőlve elaludt.
Egy pillanatra belegondoltam milyen is lehetett, ahogyan a szőkeség ártatlanul szuszog rajtam, de szinte azonnal észbe kaptam és megembereltem magam. Nem szabad ilyeneken gondolkodnom.
-          Majd szólsz neki, hogy jöjjön be?
-          Ember, nem kell szólni neki, elég csak megtudnia a hírt és garantáltan rohanni fog - paskolta meg vigyorogva a vállam - most viszont hagylak pihenni, Csipkerózsika.
Komótosan felállt a rozoga fémszékről, ami fülsiketítő hanggal reagált e mozdulatsorra. Az ajtó becsapódása után eszméltem csak rá a tényre, miszerint nem kérdeztem meg tőle, egészen pontosan milyen méregről is van szó.
X X X
-          Ugye tudod, hogy nagyon nehéz vagy?
Kim csak úgy, hozzá túlontúl illő, “se szó, se beszéd” stílusban tört be a szobámba köszönés és efféle alap gesztusok mellőzésével huppant le a helyre, ahol nem sokkal azelőtt még Tony üldögélt. Egy fekete, testhez simuló hosszú ujjú pólót viselt, hozzá ugyanolyan színű és tulajdonságú tréning nadrágot vett fel. Szívesen elidőztettem volna még a tekintetem csodaszép testén, de nem akartam túlzottan feltűnő, esetleg tapintatlan lenni.
-          Hmm, nem gondolkoztam ezen még - néztem rá egy halovány mosoly kíséretében.
-          Hát, akkor felvilágosítalak egy kicsit. Nem bírtam veled megtenni öt lépésnél többet, mert összerogytam! Ne röhögj már! - tettette a sértődöttet, közben tudtam, a dolog őt is szórakoztatja.
Mire mindketten abbahagytuk a viccelődést, beállt köztünk az a bizonyos kínos csend. Olyan érdekes dolog. Pontosan tisztában voltam vele, mit akarok kérdezni, sőt, még az ő mondanivalójával kapcsolatban is volt némi sejtésem, mégis elnémultunk. Csak néztük egymást, mit sem törődve a külvilág eseményeivel, legszívesebben átöleltem volna. Bökkenő, a javából. Fogalmam sincs, hogyan értelmeztem volna az ölelést, vagy, hogy milyen szándékkal jutottam volna erre a tettre. Igaz, egy darabig még fontolgattam ezt, de hamar feladtam ezeket a gondolatfoszlányokat.
-          Az egész egy nagy káosz - kezdett bele fáradt hangnemben - miután Clinttel kihoztunk, Tony előkerült. Elmondta, hogy Thort kereste, a műszerek jelentős része kiakadt, ami csak az ő érkezését jelenthette. Natasha és Bruce pedig sehol sincs, nem válaszolnak a hívásokra, utoljára Clint látta őket, amikor elmentek követni a kocka által hagyott nyomot. De az ott volt, lent az alagsorban.
-          Gondolod, hogy egyenesen belesétáltak a csapdába?
-          Nem tudom - temette tenyerébe az arcát tehetetlenül.
Bár ők nem kifejezetten azok, akiket könnyű szerrel el lehet fogni úgy, hogy még jelet sem tudnak adni magukról, mégis szorongató érzés környékezte meg a torkom. Végigfuttattam magamban vagy ezernyi lehetőséget velük kapcsolatban, egyik sem kecsegtetett semmi jóval, ámbár lehet, hogy csak az akkori rossz kedvemből áradt az a pesszimizmus. Mélyet sóhajtottam, próbáltam magamból az összes bennem lakozó rosszkedvet kifújni a levegővel együtt, de ezzel csak azt sikerült elérnem, hogy még idegesebb lettem. Enyhe bűntudat szikrája csiszolódott a lelkem mélyén, amiért nem segíthetek a többieknek, csak fekszem tétlenül a lehető legkevesebb dolgot művelve. Mélyet sóhajtottam, hirtelen kedvem támadt álomba merülni, ahol nem zavarnak a saját és mások gondolatai, ahol konkrétan semmi nem történik. Erre volt szükségem. A nagybetűs semmire. De persze a mellettem ülő nő ezt egyáltalán nem hagyta, ismételten hevesen artikulálva belekezdett a mondandójába.
-         A méreg brutális mennyiségű sejtpusztító anyagot tartalmaz, csoda, hogy egyben vagy. - felém nyújtott egy számadatokkal teli lapot - beszéltem Tonyval és az orvosokkal, azt mondták mindenképpen pihenned kell.
Őszintén szólva a legcsekélyebb szinten sem találtam érdekfeszítőnek a számadatokat, s a különböző értékeléseket, sokkal inkább arra voltam kíváncsi, mik zajlottak le bent létem alatt.
-         Lokiról sikerült kideríteni valamit?
-         Csak találgatni tudunk, de annyi biztos, hogy Thor miatta jött ide.
-         Értem. Nem akarsz oda visszamenni? Hátha hagytak valamit ott, vagy visszamentek, de... - folytattam volna a magyarázást, azonban enyhén élesen félbeszakított.
-         Steve, mindent elvittek. Én is, Clint is láttuk.

Kimberly
Fáradtan estem ki a kórteremből, pedig nem is töltöttem olyan sok időt nála, alig fél órát. Rendben, meglehet, az előző napi folyamatos virrasztásom minden bizonnyal közrejátszott a leírhatatlan álmosságomban. Gyengén, már-már szinte félálomba nyitottam ki a szobám ajtaját, utam pedig egyenesen a fal mellé tolt egyszemélyes ágy felé vezetett, amelyen az ágynemű minden egyes szeglete katonásan ki volt simítva. Egy röpke pillanatra megtorpantam, hirtelenjében úgy éreztem, nem én voltam az egyedüli, aki a helyiségben tartózkodott. A legrosszabbra számítva fordultam körbe, s tartottam vissza a lélegzetem. Semmi. Nyugodtan fújtam ki a levegőt, majd folytattam utam a kényelmes fekvőhely irányába, amikor egy erős kar megakadályozott ebben. Mondhatni kiszorította belőlem a lelket is, miközben zakatoló szívvel próbáltam kapálózni, rúgni, ütni. A kés miatt kényszerültem hallgatásra és nyugalomra, melyet a torkomhoz emelt az illető. A szoba csendesnek bizonyult, a folyosóról alig-alig szűrődött be némi zaj, az erős félhomály miatt pedig még csak az általam látott, magam köré fonódó kart sem voltam képes beazonosítani.
Megvártam, míg a támadóm végleg elhitette önmagával, hogy győzedelmeskedett felettem. Tökéletes pillanat. Egy pillanat alatt minden erőm összegyűjtve bontakoztam ki szorításából, s két karját megmarkoltam, egy heves mozdulattal a földre rántottam az illetőt, kinek még felfogni sem maradt ideje a történteket. Nagy zajjal csapódott neki a falnak, néhány épp arra járó orvos aggodalmas tekintettel lépett be a szobába. Nem sokkal később megjelent az ajtóban Tony is, az ő szemébe semmiféle aggodalom, sokkal inkább gyermekies izgatottság csillogott, a pillanatot várva, amikor előszedheti a viszonylag rég használt páncélját. Nem csodálkozom, amiért hiányzott neki kedvenc játékszere, akkoriban sokkal inkább a fizikus oldalára volt szükség, Vasembert pedig hónapokra el kellett tennie. Bosszús pillantással jeleztem felé, hogy nagyon úgy tűnik, egyelőre semmi szükség a vaslégióra.
-         Kapásunk van, a fickó megpróbált lekéselni. - magyaráztam teljesen nyugodtan, minta egy hétköznapi dologról esett volna szó.
Tulajdonképpen igen. Nem lenne elég a két kezem ahhoz, hogy meg tudjam számolni, hányszor próbáltak már megölni, csak úgy a legváratlanabb pillanatban. Ezek az emberek általában már régen legyőzött ellenfeleink elvakult híveihez sorolhatóak, de az előttünk elterülő férfi közel sem hasonlított egy vérbeli talpnyalóra.
-         Tipp, hogy ki az? - jött be érdeklődve Barton, aki feltehetőleg hallotta előző mondatomat.
-         Lássuk csak - léptem hozzá közelebb.
Erőtlenül tápászkodott fel az illető, keskeny ajkai felrepedtek az ütésem hatására, amint körbenézett a hirtelenjében összegyűlt "közönségen", beláthatta, a továbbiakban semmi értelme ellenkeznie.
Ruházata igencsak szokatlannak bizonyult. Fekete, majdnem vádliig érő bőrkabátjába néhány sötétzöld csík volt belevarrva, néhány aranyszínű szegeccsel díszítve. Loki.
Tulajdonképpen félig nevetségesnek, félig kétségbeejtőnek véltem a cselekedetét, elvégre senki se lehet olyan ostoba, hogy egyedül tör be a Bosszúálló toronyba. Az apró, alig pár másodpercre látható vigyora is csak az elméletemet támasztotta alá. Úgy éreztem, nagyon gyorsan kell cselekednünk, mielőtt még az emberei jobban belemélyedhettek volna az ellenünk való munkálkodásba.
-         Jobb lesz, ha minél hamarabb előkerítjük Thort. Addig vigyük a zárkába.
-         Melyikbe? - fordult felém Barton összevont szemöldökkel.
-         Hulkéba.
Nagyot nyeltem, de ahogy láttam Loki sem repdesett az örömtől bátyja nevének hallatán. Az az elégedett mosoly, ami arcára ült ki, amikor két S.H.I.E.L.D. ügynök nem éppen kellemesen kihurcolta a szobából, felettébb hátborzongatóan festett. Megdörzsöltem a szemem idegességemben, próbáltam egy cseppnyi higgadtságot kölcsönözni, akár csak pár pillanatra.
x x x
Csak ültem ott Loki zárkája előtt és azon elmélkedtem, hogy vajon mennyi időt töltöttem el az ottléttel. Ide-oda nézelődve próbáltam elterelni a figyelmem az álmosságról, kifejezetten elenyésző sikerrel. Bosszúsan nekidőltem a fémmel borított falnak, melynek túloldalán ott tartózkodott az asgardi. Kis ideig vonakodtam ugyan, de valamilyen módon összekapargattam minden akaraterőm és önbizalmam, majd felálltam az addigi kényelmes ülőhelyemről. Amint az ajtóhoz fordultam, a nyakamba belenyilallt a fájdalom, azonban ügyet sem vetettem rá, beléptem az elszeparált terembe. A cipősarkam élesen koppant a padlón minden egyes megtett lépésemnél, mire Loki felkapta a fejét.
-              Ó, jött csevegni velem, mint egy jó barát?
-              Természetesen - válaszoltam ironikusan, nem mellesleg csípősen.
-              Ha azt akarja kérdezni, mi a tervem, sajnálom. Nem segíthetek.
-              Pont annyira érdekel a terve, mint Amerika Kapitány nem létező szerelmi élete. - utólag rá kellett ébrednem, hogy a lehető legrosszabb hasonlatot sikeredett kinyögnöm, ugyanis épp azt közvetítette, amit szerettem volna.
-              Tehát nagyon - nevetett fel gúnyosan.
-              Mikor találkozott először vele?
Az összes létező türelmem elillant, nem akartam többé azzal a férfival értelmetlen párbeszédek tengerét lebonyolítani. Zöldes szemei szinte lyukat perzseltek belém, majd egy idő után tekintete másfele
 vándorolt. Hiába próbálta leplezni zavarodottságát, én tökéletesen átláttam rajta. Ismét rám szegeződött a tekintete, bár megannyival barátságosabbnak, emberibbnek tűnt, mint másodpercekkel azelőtt.
-              Úgy fél éve. Horvátországban. Éppen a Vindhmelt kerestük, amikor ő felbukkant, és felettébb érdekes információkkal látott el bennünket.
-              Szóval többen vannak?
Igyekeztem a lehető legjobban kerülni a feltűnést, de Loki pillanatok alatt rájött a tervemre, talán már akkor is sejtette, amikor én még csak ki sem találtam.
-         Igen is, meg nem is. Talán sok személy van egy helyen, talán egy van mindenhol. Honnan tudhatnánk? - vonta meg a vállát idegesítően sejtelmesen.
Hosszasan néztem minden egyes átkozott mozdulatát, majdhogynem eljutottam arra a szintre, amikor elkezdtem volna számolni lélegzetvételeit. A roppant idilli és drámai bámulást egy kintről jövő kellemetlen hang zavarta meg. A jellegzetes villám hangja, melyet ugyan nem adatott alkalmam túl sokszor hallani, mégis azonnal képes voltam beazonosítani. Úgy tűnik, az istenke vette a fáradságot és eljött.
-         Nos - biccentettem elköszönésképp - Ha nekem nem hajlandó érthetően válaszolni, neki talán majd fog.

A lehető leggúnyosabban próbáltam véghez vinni minden egyes tevékenységem, kisebb-nagyobb sikerrel. A kétszárnyú fémajtó kinyílt, s egyből be is lépett rajta a nálam jóval magasabb, vörös köpenyes isten.

2 megjegyzés:

  1. Ez a rész(is) valami fantasztikus lett de komolyan! Amiket napokkal ezelőtt mondtál annak az 'írásrésze' vagy nyomtalanul eltűnt vagy pedig nem is létezett. Várom a következő részt, és első komizó vagyok jééj :D
    További szép napot Petrám!
    U.i.: Remélem azért törire is tanulsz! ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Öhm... izé... hehe.... a töri várhat, majd a buszon megtanulom! :D
      Ami pedig azt illeti, a fejezet kétharmadád... az előtt írtam, így na... mindegy. Köszönöm szépen, hogy kommenteltél, neked is további szép csillámlámás napocskát <3 :D

      Törlés